2010. október 13., szerda

Édesnégyes - Attila kedden stúdióba szervezte a randit

2010. október 13., szerda


Egész nap tombol a diszkóláz?

Egy kicsit megkeverik Attila lemezeit a fiúk – terveik szerint legalábbis. Vagy inkább Editkét akarnák gonosz dologra rávenni? A féltékenykedés és áskálódás már javában tart a buszban is.
Videó


Óda Editkéhez – először

Editkét nagyon meghatotta Attila randevúja, az hogy egy stúdió vitte és ott saját, hozzá írt dalát énekelték fel. A többiek is kaptak egy feladatot, amelyet a közös stúdióéneklésen meg is csinálnak. Az énekhangok persze nem a legtökéletesebbek…
Videó


Kézrepuszi, nyakrapuszi

Hamiskás színészi játékot lát Attila vetélytársai viselkedésében, persze ők sem volt restek Attilát mindenféle nem éppen hízelgő jelzővel illetni. Vacsora főzése közben a DJ arról is vallott: milyen volt Editkéhez hozzáérni, megpuszilgatni.
Videó


Már a házasság is szóba került Editnél

Edit asszony úgy érzi: most még nem akar ismét férjhez menni, mert fél – erről is szó esett a terített asztal körül, ahogy mindenki elmondta véleményét a házasságról. Tamást az is érdekelte, hogy vajon gyerekei mit szólnának, ha fiatalabb pasi lépne anyjuk életébe…
Videó


De jól rázza Editke!

Attila, mivel DJ, mi mással is szórakoztathatta volna Editkét és a srácokat, mint egy kis diszkózenével. először megpróbálta Editkét beavatni a DJ-szakma rejtelmeibe, majd inkább ő csapott a lemezek közé. Editet mindenki megtáncoltatta…
Videó


Balhé, veszekedés és féltékenység

Először Jánossal vonult el Edit privát beszélgetni, majd őt Attila kitessékelte és kényeztető lábmasszázsban részesítette a nőt. Mindez túl sokáig tartott a riválisok szerint, akik a várakozás hosszú perceit amúgy sem kedélyes borozgatással, hanem veszekedéssel töltötték. A cipő nélkül megjelenő párocska pedig csak olaj volt a tűzre…
Videó


Kedden este az első helyen Attila áll, aki elvarázsolta Editet.



Forrás: tv2.hu



0 megjegyzés: