2010. október 2., szombat

Édesnégyes - Zana József választottja Livike lett

2010. október 2., szombat


Zana József álma valóra vált

Az utolsó randira tartva a csajok megegyeznek abban, hogy nincs veszekedés, mindenki csendben próbálja meg elhódítani Jocó szívét. A művész úr pedig bevallja: mi volt az álma, ami most teljesült.
Videó


Sikoltoztak Zana \”női\”

Egy kis móka, játék – és a körhinta: egy vurstliba vitte Zana József a hölgyeket. A hintán aztán mindenki kieresztette a gőzt – volt sikítozás, majd rosszullét.
Videó


Jocó lefőzött mindenkit – Zsóka meg összeesett

Zana József nem készült vacsorával, annak elkészítése a nőkre várt. Ám nem ment minden egyszerűen, hiszen semmit sem csináltak jól – legalábbis nem úgy, ahogy azt a művész úr kívánta. Az igazi meglepetést Zsóka összeesése okozta – de egy csók és némi pezsgő helyre tette a lelkét.
Videó


Zana József egy nőn akar meghalni?

Kínos és felemelő élmények kerültek szóba a vacsoraasztal mellett. Lívia múltjára is fény derült, Zsóka puputevés élményét osztotta meg. Zana úr pedig azt, hogy eddig úgy gondolta: a színpadon akar meghalni, de most meggondolta magát…
Videó


Zana József még gyereket akar?

A végső döntés előtt Jocó mindegyik hölggyel elvonult beszélgetni. Meglepő módon és nagyon őszintén beszélt a gyerekkérdésről. Mit mondta: gyereket még tud csinálni, de felnevelni már nem. Zsóka így is bevállalná…
Videó


Zana József Lívit választotta

Eljött a döntés ideje: Mariann végzett leghátul, utána Zsóka, aki persze nem adja fel a harcot. Drámai pillanatok és szerelmi vallomás az Édesnégyes végén!
Videó



Forrás: tv2.hu


0 megjegyzés: