2010. szeptember 3., péntek

Csütörtök, Timi napja

2010. szeptember 3., péntek


Timiből előbújik a nőstényördög és lerohanja Kozsot?
Míg a lányok a Ronynál töltött estét boncolgatták a buszban, addig Kozso a másik autóban Timinek töredelmesen bevallotta: az elsők között szeretett volna vele randizni. A joghallgató szépség visszafogottan reagálta le a nagy vallomást, így a zenész még őszintébbre vette a figurát…
Videó


Rony a totális kiborulás és beborulás határán
Meghitt csónakázásra hívta Timi szíve lovagját, aki a serény lapátolás közben azt hitte, ennél töményebb romantikára már nem számíthat, ám a lány a tó közepén előkapta épp az ő verseskötét, és szavalni kezdte egyik szerelmes versét. Eközben a csajok dühödten konstatálták a parton, hogy a párocskának egy cseppet sem hiányoznak – Rony ezen annyira kiborult, hogy felbőszülten bepattant egy csónakba és Katával együtt megpróbálta beérni Kozsoékat. Az már csak útközben derült ki, Ronynak gőze sincs arról, hogyan kell evezni, Kata pedig könnyen lesz tengeribeteg. Márti – nevető negyedikként – mosolyogva nézte őket a partról…
Videó


Civakodás a konyhában
Timi a mama segítségével készíti el az esti vacsorát, és míg a hódítási praktikákban segítséget kér anyukájától, addig a fakanál forgatásával kapcsolatos anyai megjegyzéseket kikéri magának.
Videó



Feszült vacsora: Márti beszólt Kozsonak, Kata beolvasott Timinek
A szőkeség újra kifejtette az asztalnál azt, amit tópartján a lányoknak már megmondott: nem lapátol fölöslegesen a férfiak után.. A táncos és a joghallgató verbális összecsapására a konyhában került sor. Nem voltak kíméletesek…
Videó


Kozso díjazta, hogy Timi kitett magáért
A negyedik randi után úgy tűnik, Kata és Márti hátul kullog a sztár szívéért folyó versenyben, Rony viszont – Timi randiján bemutatott kétségbeesett lapátolásával – egyre jobb pozíciót foglal el. Vajon ki nyeri el a zenész kegyeit?
Videó


A szimpátia listán Timi került az első helyre, míg Rony tartja a második helyét, Kata még hátrébb csúszott a harmadik helyre, Márti pedig ott ismét a negyedik helyen.



Forrás: tv2.hu


0 megjegyzés: