2010. szeptember 8., szerda

Zsófi a vagány színésznő, nem riadt vissza egy kis nyalokodástól

2010. szeptember 8., szerda


Zsófinak nem tetszett, amikor a fiúk marakodtak egymással, jobban szereti, ha humorral próbálják meghódítani


Udvarlója mellbimbóit nyalogatta Szabó Zsófi


PIKÁNS - Szabó Zsófinak nem kell a szomszédba mennie egy kis vagányságért. A Jóban Rosszban gyönyörű színésznője a TV2 Édesnégyes című adásának forgatásán azt is vállalta, hogy az egyik udvarlója mellbimbóját megnyaldossa.


– Az egész egy vicces játékból indult. Különböző kártyákat húztunk, és a rajta található feladatokat kellett végrehajtani. Nekem a mellbimbónyalás jutott, így kénytelen voltam megtenni a dolgot Kristófon. Persze, ha valamelyik fiú húzta volna ugyanezt a cédulát, akkor nem engedtem volna, hogy velem is megtegye – mesélte Zsófi, aki ugyan mindig kapható egy kis mókázásra, de csak bizonyos határokon belül.

Udvarlója mellbimbóit nyalogatta Szabó Zsófi
A Jóban Rosszban szereplője egy percig sem habozott, amikor kiderült, Kristófot kell kényeztetnie
Fotó: Bors


Azt is elárulta, hogy néha kiakadt a kegyeiért harcoló fiúk viselkedésén. Kezdetben nagyon élvezte, hogy négy jóképű macsó verseng a szívéért, de időnként kifejezetten zavarta az, ahogy egymással marakodtak a fiúk. A négy srác ugyanis mindig azt bántotta, akinek éppen randinapja volt.

– Néha úgy egymásnak estek, hogy már én éreztem magam kellemetlenül. Az ilyen kakaskodás számomra egyáltalán nem imponáló, sokkal jobban szeretem például, ha humorral próbálnak levenni a lábamról – árulta el a szép, szőke sorozatszínésznő.



Forrás: borsonline.hu

0 megjegyzés: